Mélyen megrendülve, szomorú szívvel vesszük körül Borsche Károly nyugállományú mérnök ezredes úr, a Magyar Honvédség halottja ravatalát.

Borche Károly nyugállomány mérnök ezredes úr 1938. augusztus 13-án született a család legidősebb gyermekeként Lajoskomáromban. Őt még Mária, Erika és Ferenc követték az állatorvos édesapa, és egészségügyi dolgozó édesanya által dédelgetett családi fészekben.

A háború, majd az 56-os események megannyi munka- és lakóhely váltásra késztették a családot. Borota, Mezőkomárom, Jánoshalma után végül Kalocsán leltek otthonra, ahol az édesapa járási főállatorvos lett.

A gyermek Károly Borotán kezdte, majd Jánoshalmán fejezte be általános iskolai tanulmányait. Kalocsán járt középiskolába.

A fiatal gimnazista érdeklődési köre egy időre meg is határozta életét, így az 56-os események már Budapesten érték. A természet, az állatok szeretete, az apai példa arra ösztönözte őt, hogy jelentkezzen az Állatorvotudományi Egyetemre. Itt sikerrel vette a kezdeti akadályokat, de – csakúgy, mint számos diáktársa – szabad véleménynyilvánítását az egyetem vezetése nem nézte jó szemmel, ezért tanulmányai megszakadtak, visszatért Kalocsára.

Nem sokáig maradt otthon, Budapesten, a Hungária Vegyiműveknél helyezkedett el, ahonnan 1958. november 9-én bevonult sorkatonai szolgálatra. Alapkiképzést Hároson kapott, szolgálatát Etyeken teljesítette. Az állatorvosi hivatás mellett őt egy másik terület is vonzotta, és sorkatonai szolgálata alatt további pályája el is dőlt. Ami berregett, gurult, füstölt, az őt rabul ejtette, és élete végéig fogva is tartotta.

A sorkatonai szolgálat befejezésének másnapján Károly az Egyesített Tiszti Iskola páncélos és gépjármű technikai szakán megkezdte tanulmányait, melyeket 1962-ben sikeresen befejezett. Tatára került, javítóműhely parancsnoki beosztásba.

Elhivatottsága, tudása hamarosan meghozta gyümölcsét, 1965-ben elöljárói beiskolázták a Szovjetunió, Malinovszkij Páncélos Akadémia páncélos mérnöki szakára. A beiskolázással szinte egyidőben egy másik örömteli esemény is történt Károly és Antónia életében, megszületett első és egyetlen gyermekük, Gábor.

A mérnöki akadémia befejezése után egy rövidebb, hadosztályszintű kitérőt követően a Magyar Néphadsereg Páncélos és Gépjármű Technikai Szolgálat Főnökségre került, ahol a ranglétrát végig járva 1989-ben szolgálat főnök-helyettesi beosztásba nevezték ki.

1990-ben, az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szerződés feladatainak végrehajtására egy új katonai szervezet, a Haderőcsökkentési Információs és Ellenőrző Központ alakult. Ki ismerte volna jobban a Szerződés által korlátozott eszközöket, mint aki az egész életét a harcitechnika üzemeltetésének szentelte? Ezredes Úr a Központ egyik alapító tagjaként hozta szakértelmét, kapcsolatrendszerét, és mint a parancsnok általános helyettese, jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság, a magyar haderő maradéktalanul teljesítette szerződésben vállalt kötelezettségeit.

1992. december 30-án, a felső korhatár elérésével ez a sikeres katonai pálya véget ért.

Társadalmi szerepvállalása aktív korában is figyelemreméltó volt, és a szakmaiság mellett humorérzéke is mindig vele volt. Talán emlékeznek a Forma-1 Magyar Nagydíj születésére. A honvédség az első években komoly támogatást nyújtott a verseny előkészítésében és lebonyolításában.

A rendezésért felelős Operatív Bizottságban Ezredes úr is ott bábáskodott.

Az első versenynap időpontjának kitűzésekor a Bizottság tanácstalan volt, mire Ezredes úr azt javasolta, legyen augusztus. Jó, legyen, de miért? Mert akkor van a születésnapom hangzott a válasz. Az első futam 1986. augusztus 10-én vasárnap, Ezredes úr születésnapja előtt három nappal sikeresen zárult.

Egy alkalommal, már nyugállományban, azt javasolta nekünk, hogy a fegyverzetkorlátozási és békefenntartási tapasztalatokat ne hagyjuk veszni, így hát megalakult a ma is sikeres Békefenntartók Bajtársi Egyesülete, melynek Ezredes úr a végső búcsú napjáig tagja volt.

Az oldtimer autók szerelmeseként a Veterán Autó Szövetség főtitkára, a Rákosmente Oldtimer Egyesület elnöke volt. Ez utóbbi minőségében a hazai muzeális minősítési rendszer létrehozásában, az OT rendszám bevezetésében végzett munkájáért 2018-ban Szent Kristóf érdemkereszt kitüntetést kapott.

Az Újpest Futsal Klub alapítója, fia Gábor a klub alapító elnöke.

Vérében volt az értékmegőrzés, a hagyományápolás, az ebben lelt örömérzés.

Ahogyan az évek múltak, a lendülete megtorpant, egészségi állapota megromlott, megfáradt, bezárkózott, mígnem 2023. október 24-én elvesztettük őt.

Ezredes Úr!
Becsülettel szolgáltál!
Nyugodj békében!

A Magyar Békefenntartók Emlékművét, a budapesti Bolyai Honvéd Alapítvány kezdeményezésére, több civil szervezet összefogásával, a honvédelmi tárca támogatásával állították fel a Pákozdi Katonai Emlékhelyen. Az emlékmű felállításában nagy része volt a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének és a térség önkormányzatainak is. Három évvel az alapkőletétel után, 2005. május 27-én került sor az emlékmű ünnepélyes felavatására.

Dr. Berek Lajos ezredes szobrászművész és Szigeti Gyula építészmérnök tervei szerint készült emlékmű fő eleme az acélból készült lángcsóva, körülötte az 1896-tól napjainkig, a magyar katonák missziós helyszíneire emlékeztető márvány oszlopok. A talapzaton látható egy fekete márványlap, rajta a hősi halált halt katonák nevével és egy egyszerű tőmondattal: VÉGAKARATUK A BÉKE VOLT

Az ENSZ 2002 decemberében döntött arról, hogy május 29-ét az ENSZ-békefenntartók nemzetközi napjává nyilvánítja annak jeleként, hogy a világ hálás a békefenntartók tevékenységéért. A nemzetközi szervezetnek ezt a munkáját 1988-ban Nobel Béke-díjjal ismerték el. Ez a nap a Magyar Békefenntartók Napja is, melynek alkalmából rendszerint központi ünnepséget rendeztek Pákozdon, a Nemzeti Katonai Emlékhelyen, valamint megemlékezéseket szerte az országban és a missziókban.

2006. január 19-én este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce fölött magasodó Borsó-hegyre zuhant a szlovák légierő AN 24-es csapatszállító repülőgépe, amely a koszovói KFOR misszióból szállította haza a szlovák békefenntartókat. A gépen utazó 43 szlovák katona közül csak egyetlen ember (Martin Farkas fhdgy.) élte túl a balesetet. A kassai repülőtér közelében, a leszállópályától alig harminc kilométerre történt a baleset. A vizsgálóbizottság jelentése szerint a katasztrófát az okozta, hogy a pilóták vélhetõen alábecsülték a repülõgép alatti terepmagasságot.
       A helyszínen azóta obeliszket és 42 kopjafát emeltek az áldozatok emlékére, és a könnyebb megközelíthetõség miatt, a település központjában pedig emlékművet állítottak. A főalak egy szárnyak nélküli, zuhanó angyal, amelyet a letarolt fák vesznek körbe. Az emlékmű Perleczky Lőrinc, Molnár László és Szabó László alkotta galántai művészcsoport alkotása.
       A szerencsétlenség áldozatairól minden évben megemlékeznek Hejcén a szeretteiket elvesztők, a katonatársak, a szlovák és a magyar honvédség vezetői, a mentésben részt vevők és a helybéliek.
 

Az  ENSZ grúziai UNOMIG missziójában 1996. március 9-én az élet ugyanúgy kezdődött, mint más napokon. A napi beosztás szerint a bangladesi Muhammed Hussain alezredes és a magyar Faragó Gábor őrnagy, Rigvava Ketovan helyi tolmáccsal együtt végezett járőrszolgálatot a Gali szektorban. A gépkocsit Hussain alezredes vezette, a járőrparancsnoki teendőket Faragó őrnagy látta el. A kátyúkkal teli aszfaltúton semmi sem utalt a közeledő veszélyre. A gépkocsi bal első kerekével hajtott az út közepén elrejtett harckocsi aknára. A robbanás ereje olyan mértékű volt, hogy leszakította a gépkocsi bal elejét, a többi részét pedig az út menti partoldalra repítette. Husszain alezredes azonnal meghalt. A magyar tiszt és a helyi tolmács súlyos sérüléseket szenvedett. Arra vonatkozóan, hogy a fegyverzetkorlátozási zónában, a naponta használt műúton ki, és mikor helyzete el az aknát sohasem derült fény.

A hősi halált halt Hussain alezredes családjának és Banglades kormányának az ENSZ Biztonsági Tanács tagjai együttérzésüket fejezték ki. Faragó őrnagy a kórházi kezelést és a pihenőidőt követően, öt héttel a beleset után, visszatért a misszióba. Néhány hónap múlva a helyi tolmács is újra munkába állt.
A két túlélő számára nem múlt el nyomtalanul az incidens. Tisztában voltak vele, hogy küldetésük nagy veszéllyel jár, és azzal együtt tették a dolgukat. Terrorista akciók nem rettenhetik el az elszánt embereket. Bíznak a felkészültségükben és a gondviselésben. Számukra, és minden hasonló munkát vállaló számára igazak John Donne, angol költő szavai:

"Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól."